Agip - kerítés
2011.09.10.

Budapest XIV. kerületéből kerestek meg minket, hogy közvetlenül a benzinkút mellett található falazott kerítésre készítsük el a reklámfeliratot.

A megrendelő konkrét tervet küldött, ami alapján előre el tudtuk készíteni a betűsablonokat és hozzá a logót.

A helyszínen két rétegben lealapoztuk a falat, miután megszáradt, elkészítettük a háttér mintát, majd ezzel egyidőben elkezdtük a betűk felszerkesztését is. Ezt úgy valósítottuk meg, hogy felmértük a fal középvonalát, majd ebből jobbra-balra elindulva mértük ki a betűtávolságot.

A végleges betű és logó festést kétirányból végeztük, hogy egymás munkáját ne zavarjuk.

Reggeli rossz idő miatt később tudtunk nekikezdeni a falfestménynek, ezért a munkánk vége felé már ránk sötétedett, de szerencsére volt nálunk fejlámpa így kellő képpen meg tudtuk világítani a falat.   


Bízzunk benne, hogy a reklámfelirat sok autóvezetőnek felkelti az érdeklődését és a szolgáltatás igénybevételével növeli az Agip forgalmát!