Inter Metál - Víz
2017.09.10.

7 m²

Inter Metál - Csepel

A festmény egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygónkkal szembeni felelősségünkre, és persze az Inter-Metalra, ahol mi a körforgásos gazdaság szerint hasznos hulladékgazdálkodási tevékenységet végznek.

Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérés és kapott fényképek alapján digitális vázlatokkal kezdtük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A kompozíció perspektívájának kialakításához a horizontvonalat és az enyészpontokat az álló emberátlagos szemmagasságához igazítottuk. Így lesz a falfestmény leginkább természetes, térbeli hatású.

Miután az ügyfél elfogadta, kinyomtattuk a falfestés végleges terveit és a témához kapcsolódó, összegyűjtött referenciaképeket is. A méretre igazított látványtervre a felület nagy mérete miatt négyzetrácsot szerkesztettünk, és ezt is több példányban kinyomtattuk a rajzoláshoz.

A dekorációs festéshez szükséges egyedi kék színt a látványterv alapján a megfelelő színkóddal kikevertettük.

Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.

A falfestmény készítését a felület egyszínű kék alapozásával kezdtük, előrajzolást ezen a képen nem alkalmaztunk. Hogy a víz mélységét jobban tudjuk érzékeltetni, a részleteket a szokásotól eltérően kompozícióban térben elölről hátrafelé haladva dolgoztuk ki, először a sötét tónusokkal, majd egyre világosabb színekkel festettük meg a fényes részeket, csúcsfényeket és reflexfényeket.

A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.

A falfestmény elkészítése 2 napot vett igénybe.


Megrendelőnk leírása a falfestményről:

A vízi jelenet a felelősségünkre figyelmeztet. A vízben lebegő palack és roncs a környezetünkkel szembeni felelőtlen magatartásunkat szimbolizálja, a víz alá került Szabadság szobor pedig nem az iszlám állam győzelmét jelenti (noha ma van szept. 11.), hanem saját vesztünket, butaságunkat, ha hagyjuk tönkretenni ezt a gyönyörű bolygót, és civilizációnk értékeit.

Ezért jelenik meg allegorikusan a Földbolygó képe valamennyi alkotásban.  Ránk mosolyog, kérdés, hogy mi szembe tudunk- e nézni vele?