Szolisziget - előtér
2011.09.18.

Egy budai szolárium üzemeltetője keresett meg minket, hogy egy hasonló pálmafás képet fessünk neki, mint amilyet egyszer már megfestettünk. Azzal a különbséggel, hogy hagyjuk el a csónakot a macskával együtt, helyette látszódjon a homokos tengerpart néhány napbarnított emberekkel.

Logóval még nem rendelkezett ezért segítettünk megvalósítani az elképzelését. A falfestményt összekombináltuk dekorációs elemekkel ebben támogatott minket a Trió-Dekor csapatának lelkes képviselője Szabó Andrea.

 

A helyszínen meghatároztuk a kép méretét, majd tengelyeztük, hogy a felirat pontosan középre kerüljön.

Néhány vázlatolt vonalat kiemeltünk, majd következett az alapozás.

Először a napot festettük meg koncentrikus körökkel, majd felhő következett, az égboltnál arra figyeltünk, hogy a képet összemossuk a fal rózsaszín színével.

Miután elkészültünk az égbolttal, megfestettük a logót.

Majd a tenger következett, finom vízszintes vonalkázással érzékeltettük a kép mélységét, kiemeltük a horizontvonalat, majd megfestettük a szigetet,  pálmafára emlékeztető vonalkázással.

Majd következtek kétoldalt a pálmafák.  A lombozattal befoglaltuk a képet. Megfestettük a homokot, a tengerpart kék színével összemosva, mintha habozna a tenger.

Legvégül az alakok megfestése következett, alakokat először sötétbarnára lapoztuk, majd ráhelyeztük a fényeket. Befejezésképpen a falfestmény többi elemére is rátettük a fényt, hogy életszerűvé váljon a kép.

 

A dekorációt a kirakati  üvegre és a beltéri paravánra kérte a megrendelő.

A helyszíni felmérés alapján, számítógép segítségével elkészítettük a méretezett dekorációt, melynek egy része nyomtatva egy másik része vágva lett.

Néhány kép a dekorálás folyamatáról.