Agip autómosó - homlokzat
2012.06.03.

Korábban már dolgoztunk már Agip benzinkúton, most egy újabb felkérést kaptunk. A megrendelő elképzelése az volt, hogy jól látható grafikai méretben egyértelműen felhívja az arra közlekedő figyelmét az autómosó szolgáltatására.

A tervet az ügyfél kreatív csapata készítette el, mi a látványtervhez lemértük a leendő falfestmény méretét, majd ehhez igazítottuk a kapott tervet. A pontos méretek alapján készítettünk egy méretezett ábrát a helyszíni szerkesztéshez. Ezen felül a kivitelezéshez elkértük az arculati színek kódjait.

Egy felirat mindig akkor szép ha precizen vannak elkészítve a betűk, ezért sablont is készítettünk.

Azért, hogy biztosan pontos legyen a falra való szerkesztés, kijelöltük a fal középvonalát, meghatároztuk a betűk talpvonalát, majd a fal középpontjától két irányba haladva felrajzoltuk a sablonok segítségével a betűket, majd következett kétoldalt a körökből álló kompozíció.  A tervrajz alapján meghatároztuk a körök középpontját, majd egy spárgát körzőként alkalmazva megszerkesztettük a köröket. A körök belsejébe a sablon segítségével megrajzoltuk a feliratokat.

Sajnos az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, attól tartottunk, hogy bármikor eleredhet az eső, ezért a betűk kifestésével kezdtünk. Majd a köröknél a világosabb színttől a sötétebb árnyalatú szín felé haladva festettünk. Utolsó fázisban a körök közti fehér vonalakat festettük meg. Mivel két körünk volt így felváltva festettünk, hogy a színek legyen ideje megszáradni, hogy ne mosódjanak össze.

Mivel ez a munka nem igényelt igazi művészi tapasztalatot így Gréti egy kedves barátnőjét vitte magával aki már rég óta szerette volna kipróbálni a falfestést. Így megadtuk neki a lehetőséget.

Bízzunk benne, hogy a falfestmény felkelti a környezete figyelmét és ezáltal növeli az Agip forgalmát.