Velence – Tárgyaló
2008.10.31.

Egy tatabányai könyvelõiroda falára festettük a velencei lagúnák alapján falfestményünket.

Egy városkép elkészítésénél, és ezen a képen különösen fontos a perspektíva helyes megjelenítése.  Velence esetében nem csak házak, hanem azok vízen megjelenő tükörképe is fontos része a helyes térbeli ábrázolásának. Mint minden képünk esetében, itt is a horizont vonalának megrajzolásával kezdtük. Mivel az irodában, ahol a festmény készült, ülve és állva is a megfelelő hatást kell elérnie a képnek, ezért a horizont vonalát a kettő szemmagasság közé helyeztük. A horizont vonalának megrajzolása után a kijelöltük a perspektíva enyészpontjait a horizonton házcsoportonként külön-külön, majd az enyészpontokba összetartó lábazati és ereszvonalak, ezek után az ugyanide összetartó osztópárkányok szerkesztésével folytattuk.

Ezt követte a kontúrázás, amikor a halvány ceruzavonalakat sötétebb színnel ez esetben fekete színnel kiemeltünk. Majd elkezdtük a kép tényleges festését. Mindig a háttérrel kezdünk. Mint a képen is jól látható, megfestettük az égboltot, és megfestettük a vizet. A víz festéséhez az égbolthoz kikevert színt módosítottuk. A falfestményt ezután a velencei házak alapszíneinek festésével folytattuk, természetesen odafigyeltünk arra, hogy a napos oldalon világos az árnyékos oldalon sötétebb színeket használjunk. A házak kidolgozását is a térben hátrébb lévő házakkal kezdtük, majd térben előrébb álló több részletezést igényelő épületekkel folytattuk.

Különösen oda kellett figyelni a perspektívára, valamint a függõlegesek pontos betartására. Ez leginkább a látszólag könnyen festhető ablakokat érintette, mint függőlegesen, mint szélességben. Az épületek kivitelezésénél párhuzamosan készítettük el a víz tükröződését, oly módon, hogy a homlokzaton megjelenő színt mostuk bele a víz színébe.

A város elkészítése után annak élettel való megtöltése következett. A hajót és a gondolákat festettük meg. A kávézóba és a gondolába embereket helyeztünk. Az égboltra madarakat tettünk, ezáltal is tovább növelve a kép mozgalmasságát.