Duna Áruház
2020.10.22.

400 m²

Komárom, homlokzati dekorációs festés

Egy üzletház homlokzati festése stilizált városkép mintával.


Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérésen készített fényképek, alaprajzok és kivitelezési tervek alapján alapján digitális vázlatokkal kezdtük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A látványtervek alapján kiszámoltuk az anyagigényt és ilyenkor ellenőrizzük azt is, hogy meglévő eszközeinkből és festékeinkből megvan-e a megfelelő mennyiség az elkészítéshez. A szükséges elemekhez méretezett sablont készítettünk a munkafolyamatok meggyorsítása érdekében.

A tervek elfogadását követően, kinyomtattuk a végleges terveket. A dekorációs festéshez szükséges színeket a látványterv alapján a megfelelő színkóddal kikevertettük.


Falfestés

A helyszínen a baleset- és munkavédelmi szabályok betartására különösen nagy figyelmet fordítottunk, hiszen a dekorációs festést helyenként 10 méteres magasságban kellett megvalósítanunk.

A festmény készítését a vonalak ceruzával történő felrajzolásával kezdtük. Az épület homlokzatát kiálló oszlopok struktúrálták, ezért négyzetrácsos koordináta elkészítésére nem volt szükség, könnyen beazoníható volt a látványterv alapján, hogy melyik vonal hova kerül.

Ezt követően hengerrel húztuk meg a kontúrvonalakat, amit az épületek színnel való kitöltése követett. Ezután vékony ecsettel kiegészítettük az apróbb hiányosságokat és ahol szükséges volt, javítottuk az egyenetlen széleket.

A falfestmény elkészítése 14 napot vett igénybe.


Képek a készítésről