Mustang garázs
2020.10.23.

3 m²

Vértesszőlős, garázs dekoráció

Egy újonnan épült garázs tematikus dekorációját készítettük el.


Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérésen készített fényképek és az ügyféltől kapott referencia képek alapján végeztük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A látványtervek alapján kiszámoltuk az anyagigényt és ilyenkor ellenőrizzük azt is, hogy meglévő eszközeinkből és festékeinkből megvan-e a megfelelő mennyiség az elkészítéshez. A logóhoz megszerkesztettük a sablont a vágáshoz.

Miután az ügyfél elfogadta, kinyomtattuk a falfestés végleges terveit és a szükséges sablonokat.


Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.

A falfestmények készítését a sablon felragasztásával folytattuk. A festéshez indigós sablonozást alkalmaztunk, a főbb motívumokat ceruzával rajzoltuk át. Ezt követően készítettük el a képek háttérszínét, majd vékony ecsettel meghúztuk a kontúrvonalakat. Ezután kezdtük az egyes elemek részletes kidolgozását.

A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.

A falfestmények elkészítése 1 napot vett igénybe.


Képek a készítésről