Cseresznyevirág falfestmény
2018.02.24.

~ 3 × 1,5 m

Egy anyuka keresett meg minket, hogy a lánya szobáját dobjuk fel egy látványos falfestménnyel. A kiválasztott minta a cseresznyevirág lett, melyet rózsaszín alapra festettünk meg.


Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a kapott fényképek alapján digitális vázlatokkal kezdtük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.


Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.
A látványterv alapján felrajzolt ábra fontosabb vonalait sötétbarna vonalakkal áthúztuk, és ugyanezzel a színnel a sötétebb tónusok helyét is aláfestettük. Ezek a vonalak az alapszínek felhordása után is halványan láthatóak maradnak, segítve így a festést, ugyanakkor a végleges képen már nem látszanak.
A kép nagyobb összefüggő felületeit széles ecsettel lealapoztuk a jellemző színekkel. A részleteket a kompozícióban térben hátulról előre haladva dolgoztuk ki, először a sötét tónusokkal, majd egyre világosabb színekkel festettük meg a fényes részeket, csúcsfényeket és reflexfényeket.
A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.