Gyerekszoba
2021.12.05.

2 m²

Budapest, gyerekszoba

A két gyerekszoba falát a lakóik által választott képpel tettük színesebbé.


Előkészületek

A dekorációs falfestés tervezését a helyszíni felmérésen készített fényképek alapján digitális vázlatokkal kezdtük. A látványtervezésnél figyelembe vettük a falfelület elhelyezkedését, láthatóságát, valamint a felületre jellemző megvilágítást is.

A látványtervek alapján kiszámoltuk az anyagigényt és ilyenkor ellenőrizzük azt is, hogy meglévő eszközeinkből és festékeinkből megvan-e a megfelelő mennyiség az elkészítéshez.

Miután az ügyfél elfogadta, kinyomtattuk a falfestés végleges terveit és mivel konkrét képek reprodukciója volt a kérés, elkészítettük a szükséges sablonokat. A dekorációs festéshez szükséges egyedi színeket a látványterv alapján a megfelelő színkóddal kikevertettük.


Falfestés

A helyszínen szokás szerint maszkolószalaggal és takarófóliával fedtük le a festéktől és szennyeződéstől óvni kívánt felületeket.

A falfestmény készítését a sablonok pozicionálásával kezdtük. Ezt követően indigó segítségével felrajzoltuk a mintákat.

A felrajzolt ábra fontosabb vonalait sötétbarna vonalakkal áthúztuk, és ugyanezzel a színnel a sötétebb tónusok helyét is aláfestettük. Ezek a vonalak az alapszínek felhordása után is halványan láthatóak maradnak, segítve így a festést, ugyanakkor a végleges képen már nem látszanak.

A kép nagyobb összefüggő felületeit széles ecsettel lealapoztuk a jellemző színekkel. A részleteket a kompozícióban térben hátulról előre haladva dolgoztuk ki, először a sötét tónusokkal, majd egyre világosabb színekkel festettük meg a fényes részeket, csúcsfényeket és reflexfényeket.

A kép véglegesítése után eltávolítottuk a maszkokat és a takarófóliákat.

A falfestmény elkészítése 1 napot vett igénybe.


Képek a készítésről