MÓ-CA Ajándékbolt - homlokzat
2008.12.01.

Ez a megrendelés négy különálló logóra szólt. Amire nagyon oda kellett figyelni, hogy a logokat pontosan szerkesszük ki. Ehhez a négyzetrácsos technikát alkalmaztuk. Ezt példaképpen a Ferrari logón mutatjuk be.

Első lépésben az internetről letöltöttük a logókat, majd kinyomtattuk úgy, hogy mögé rácsvonalakat helyeztünk.

 

Második lépésként, egy papírvázlatot készítettünk, ami azt jelenti, hogy még a falfestés megkezdése előtt, egy üres papírt, tetszőlegesen berácsoztunk és egyénileg elkezdtük rárajzolni a logókat. Erre azért volt szükség, hogy lépésről-lépésre begyakoroljuk a képet, észrevegyük már itt, a kisebb-nagyobb eltéréseket, és tanuljunk a hibánkból.

Az üzlet falán is a rácsozással indultunk, de odafigyeltünk hogy oldalanként egyforma magasságban legyenek. Ezt követően rajzoltuk meg a vázlat alapján a logókat, majd festékkel kiemeltük a kontúrjait. Ezt követően kifestettük a képet.