Bécsi fák - üzletközpont
2012.10.21.

Ez az első Bécsből való megkeresésünk aminek nagyon örültünk. A Donau Zentrum plázából kerestek meg minket, hogy a mellékhelyiségek falát és folyosók dekorációját fessük meg.

Kaptunk látványterveket ami alapján a pontosan kijelölt helyszínen kitaláltuk a pontos elrendezést és a méreteket, majd szabad kézzel felrajzoltuk a fákat, és ahol igény volt rá, madarakat. A fák rajzolását a törzs közel függőleges, de felfelé enyhén összetartó  vonalának megszerkesztésével kezdtük, majd megrajzoltuk az ágakat. A törzset négy-öt fő ágra választottuk szét, és minden ág tartalmazott két-három  nagyobb ágat, egy-két kisebb ággal. A nagyobb fák arányaik miatt több elágazással és nagyobb levelekkel készültek. A fákat a látványterv szerint három színnel festettük ki, khekizöld, sötétzöld és fekete, ezen kívül a madarak és négyes facsoportok legnagyobb fáinak néhány levele kapott sötétlila színezést. Bár a festendő minta egyszerűnek tűnhet, az enyhén göröngyös falon komoly kihívást tud okozni a vékony ágak és levelek precíz kifestése, valamint a hatalmas komplexumban egyszerre több szinten, több különböző helyiségben dolgoztunk, ezért ügyesen kellett megszervezni a feladatokat, mozgatni a felszerelést, hogy a lehető leggyorsabban - és természetesen a lehető legjobb minőségben - tudjon elkészülni a dekorációs falfestmény.

 

Wir haben uns über die erste Bestellung aus Wien sehr gefreut. Wir wurden mit der Wandmalerei der WC Anlagen beauftragt.

Wir haben die Konzepte bekommen, danach haben wir am Ort die genauen Dimensionen festgestellt. Zuerst haben wir mit freiem Hand und mit Bleistift die Konturen der Bäumen und der Vögel aufgezeichnet, danach haben wir die Bilder mit der vorher festgestellten vier Farben gemalt. Obwohl die Schattenbilder ganz einfach zu malen scheinen, die Dimensionen und die holprige Oberfläche der Wände machen es kompliziert die feinen Konturen präzis zu ausführen. Das Einkaufszentrum ist riesengross auch, so die wirksame Logistik der Aufgaben und die Bewegung der Ausrüstung war auch eine Herausforderung. Wir haben nahezu 60 kleinere und höhere Bäume gemalt.